Pályázati felhívás
A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Pályázatot hirdet a költségelven hasznosítani kívánt Hadnagy u. 6 alatti új munkáltatói szolgálati lakás és irodaegység bérleti jogára. A bérlemények a Heves Megyei Kézműves Nonprofit Kft (KAMARAHÁZ) tulajdonában állnak 2 db különálló , kettő szobás, saját teakonyhával és vizesblokkal rendelkező, önálló fogyasztásmérésű irodaegységet, szolgálati lakást kínálunk tartós bérletre. Az új helyiségek fűtéséhez levegő-víz hőszivattyús rendszert építettünk ki, mennyezeti fan-coil hő leadókkal, mely nyáron hűtésre is alkalmas. , illetve központi HMV készítés céljából a gépészeti helyiségben kondenzációs kazánt és HMV tárolót építettünk be
Az egyik egység bruttó alapterülete 48,83 m2, míg a másik 46,9 m2 alapterületű. A lakásegységek a központi lépcsőházon keresztül önállóan megközelíthetőek, kaputelefonos beléptető és kamerás megfigyelő rendszerrel. A jobb oldali két irodaegység biztonsági ajtós folyosón érhetők el. A szobák természetes fénnyel megvilágítottak,a déli és nyugati oldalon elektromosan üzemeltethető zsalúziával, északon rolós függönnyel árnyékoltak.
A lakásegységek kulcsrakész állapotban (a helyiségek azonnal beköltözhetőek, minden gépészeti és szerelvényezési munka, burkolás, belső ajtók, festés , konyhabútor, konyhatechnikai eszközök, – micro, villanysütő, villany főzőlap, mosogató , hűtő – felszerelt vizes blokk, mosógép, étkező szék, asztal, CAT5 és koax kábelezés és alap bútorozás) várják a potenciális bérlőket, de igény szerint a teljes működtetésre alkalmas állapot is kivitelezhető ( teljes funkcionális bútorozás)
A Bérlet jogra azon vállalkozások pályázhatnak, akik a Heves Megyei Kereskedelmi és iparkamara önkéntes tagsági viszonya
- legalább 3 éve fennáll
- éves fizetendő tagdíja meghaladja a 100 ezer Ft-ot
- tagsági viszonyából eredő kötelezettségeinek rendszeresen eleget tesz.
A pályázat maximum 3 éves (megújítható) időtartamú bérleti lehetőségre irányul.. A bérlő vállalkozás részére a Pályáztató biztosítja a jogot, hogy önállóan az alkalmazottak lakhatási támogatási szabályaira tekintettel szerződhetnének a saját alkalmazottjaikkal, mint magánszemélyekkel. A Bérbeadó kizárólag a vállalkozással kerül kapcsolatba.
A közüzemi és üzemeltetési ( közös helyiség , lépcsőház takarítás, fenntartás, biztosítás, beléptetés stb.) költségeken felül a piaci árhoz igazított bérleti díj kerül megállapításra. A minimális határozott bérleti időtartam 36 hónap, a határozott időtartam alatt a bérlő részéről nem felmondható. Az első 3 év bérleti idő után a j szerződés újabb licit ajánlattal megújítható. Amennyiben a régi bérlő ajánlata a legmagasabb, úgy vele a szerződés megújul és határozatlan idejűre változik, 6 hónapos felmondási idővel. Amennyiben új bérlő ajánlata a kedvezőbb, vele a 3 éves határozott idejű szerződési időszak indul meg. Óvadék 600 000 Ft és továbbá garancia az átvett eszközök (teljes bútorozás figyelembevételével egységenként közel 800 ezer Ft) állagának megóvásáért. Az induló bérleti díj inflációkövető, de legalább 5%-kal nő évente.
A bérleti díj kezdő ajánlati licitára: nettó 2850Ft/hó+ÁFA. A bérlő által kizárólagosan hasznosítható nappali+konyha, háló , fürdőszoba, WC , saját fogyasztás mérését biztosító órákkal bruttó 52 és 54 m2 –en ( 10 % -os közös területi szorzóval ) díjfizetése 3 tételből tevődik össze:
- önállóan mért órák alapján ,de havi átalánnyal megelőlegezve fizeti a bérlő a közüzemi szolgáltatások közül a felhasznált hőmennyiség, levegőhűtés, áram és vízfelhasználás díját 4 % kezelési költség felszámításával
- az előző pontban nem sorolt üzemeltetési költségek fedezetére ( közös helyiségek takarítása, épületbiztosítás, beléptető és megfigyelőrendszer, gondnoki szolgáltatás, ingatlanbiztosítás helyi adó stb.) nettó 400 Ft/hó/m2 üzemeltetési díj kerül megállapításra.
- a bérleti díj induló licitára: nettó 2200 Ft/hó/m2
Pályázati határidő. 2018. június 15. A havi, nettó, négyzetméterenkénti bérleti díjra vonatkozó ajánlat tétel írásban , aláírt pdf formátumban a sandor.banfi@hkik címre történő megküldéssel lehetséges. A Pályáztató a sikeres pályázat érdekében további információkkal és helyszíni megtekintés lehetőségével is áll rendelkezésre. (Bánfi Sándor +36 20 33 26787 www.kamarahaz.com) A Pályáztató bérleti lehetőséget biztosító KAMARAHÁZ fenntartja a jogot, hogy a pályázati feltételeknek megfelelő pályázók közül a legmagasabb árajánlatot tevővel szerződjön., illetőleg, hogy a pályázati feltételeken a jövedelmezőség biztosítása érdekében módosítson.