A 2020. évben megújított mesterképzési programok és szakmai követelmények szerint kezdődtek meg augusztus végén Autószerelő valamint Kézápoló és körömkozmetikus szakmákban a mesterképzések, melyeknek vizsgáit az elmúlt év végén szervezte meg a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Autószerelő mesterek
2020. november 27-28.-án 8 fő Autószerelő mesterjelölt tett sikeres mestervizsgát a Montvai István mestervizsga elnök által vezetett bizottság előtt. A mesterjelöltek felkészítését a hagyományoknak megfelelően Korpás Róbert, a HMSZC Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium műszaki vezető mérnöktanára végezte. A hagyományoktól eltérően a járványhelyzet miatt a gyakorlati felkészítéshez és vizsgához a DA-MOTORS Kft. biztosította a helyszínt Felsőtárkányban.
A felkészítés és a mesterjelöltek motiváltságát is mutatja, hogy valamennyi mesterjelölt 90 % feletti összteljesítményt nyújtott, ketten pedig 100 %-os eredménnyel teljesítették a szakmai gyakorlati követelményeket.
Az autószerelő mestervizsga megújított követelményeinek egyik újdonsága volt, hogy a mesterremekek mintájára a mesterjelöltek oktatási célú szemléltető eszközöket készítettek, amely a jövőben segíteni tudja az egyes alkatrészek, technológiák szemléltetését, bemutatását a gyakorlati képzésében is.

Autószerelő mesterek
Kézápoló és körömkozmetikus mesterek
A Kézápoló és körömkozmetikus szakmában Heves megyében először szervezett a HKIK oktatási irodája mesterképzést és mestervizsgát. A felkészítés végéhez érve 9 fő mesterjelölt tett 2020. december 8-10. között sikeres mestervizsgát szép eredményekkel.
A szakmai felkészítés Egerben a Papa Thomas Kft. oktatótermében zajlott többek között Bakos Erika többszörös Magyar, Olimpiai és Világbajnok győztes Kézápoló és műkörömépítő mester és szakoktató, a „Nemzet Műkörmöse” megtisztelő címmel rendelkező elhivatott szakember felkészítésével. Az oktató személye mind a mesterjelöltek számára, mind a HKIK számára biztosítékot jelentett a minőségi felkészítésre, a leendő mestereknek pedig további motivációt és példát a folyamatos szakmai minőségre.

Kézápoló és körömkozmetikus mesterek
A vizsgák lezártával 2020. 12. 10-én a Kézápoló és körömkozmetikus mesterek, 2020.12. 11-én az autószerelő mesterek vették át mesterleveleiket. A HKIK a már hagyományos ünnepélyes mesteravatót a jelenlegi járványhelyzet miatt várhatóan tavasszal tartja.