Események

A mesterlegény szobra fogadja a Kamaraház látogatóit

Mostantól Kiss István fafaragó alkotása fogadja a Kamaraházba érkezőket. A mesterlegény szobrát csütörtök délelőtt avatták fel, melynek felállításával a kezdeményezők célja az volt, hogy méltó emléket állítsanak a többezer éves múltra visszatekintő kézműiparnak.

Az Aldebrői fafaragó táborban készült az a „Mesterlegényt” ábrázoló szobor, melynek leleplezésére és megszentelésére került sor július 30-án a Kamaraház előtti díszkertben. Az ünnepségen a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari tagozatának küldöttei is részt vettek. 

Katrics Krisztina a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Kihangsúlyozta tiszteli a fafaragókat, akik értéket teremtenek azzal, hogy levetkőztetik a fát és létrejön egy alkotás. Megköszönte a Kiss István fafaragó iparművésznek a szobrot és Herman Istvánnak a kezdeményezést, valamint azt, hogy a Kamaraházban egymásra találhatnak az alkotóközösségek.  

Az Aldebrői fafaragó tábor és a kamara kapcsolata több évre nyúlik vissza. Kiss István fafaragó keze munkáját dicséri a mai napon a Kamaraház előtt bemutatott mesterlegény, melynek küldetése, hogy emléket állítson a többezer éves múltra visszatekintő kézműiparnak, tisztelegjen a kétkezi szakmát űző mesteremberek előtt – fogalmazott beszédében Herman István, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara volt kézműipari alelnöke, a tábor és az emlékmű létrejöttének a kezdeményezője. Beszédében bemutatta a szobor szimbolikáját:

Herman István

A mesterlegény tarisznyáján a magyar címer jelzi, hogy magyar ember, alatta a három gomb azt, hogy három évig tanulta a mesterséget. A kabátján lévő hat gomb azt példázza, hogy a hét hat napján dolgozik. A mellényén pedig nyolc gomb van, mert mindennap nyolc órát tesz ki a munka.

A mesterlegény hazaérkezett, hazahozta tudását, illendően, méltósággal, tisztelettudóan megáll a kapuban, leveszi kalapját.
A lábánál pedig ott vannak a szerszámai, a mestersége jelképei. Hazajött, hogy a hazáját szolgálja.

Az ünnepség végén Dr. Lengyel Gyula erdőtelki plébánost megszentelte a szobrot. 

Az alkotás megtekinthető a Kamaraház előtt a Hadnagy utca 6 szám alatt. 

Az alkotóról további információk itt!

Híradás a HEOL-on.

You may also like...

Popular Articles...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük