Open Doors „Nyitott kézműves műhelyek útja”

A projekt azonosító száma:FMP-E/1901/4.1/053 A projekt egyik fő célja egy kézműves turisztikai útvonal létrehozása, annak márkásítása, valamint a létrehozott „termék” turisztikai hasznosítása és népszerűsítése. Az útvonal a projekttérségben tevékenykedő olyan kézműves mestereket köti össze, akiknek műhelyei nyitottak az érdeklődők számára, ők maguk is nyitottak a tanulásra, fejlődésre, valamint tudásuk továbbadására. Lehetővé teszi a műhely atmoszférájának, …

Felhívás kézműves műhelyek részére

A Heves Megyei Kézműves Nonprofit Kft. keresi mindazon kézműves vállalkozásokat, akik Magyarország Észak-keleti régiójában (Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben) olyan kézműves műhellyel rendelkeznek, melyek nyitottak az érdeklődő közönség előtt. A Heves Megyei Kézműves Nonprofit Kft. célja, hogy az eddig egymástól függetlenül, nyitott műhelyekben dolgozó kézműveseket közösségbe gyűjtse, összekapcsolásukkal, egy kézműves hálózatot hozzon létre. A hálózat célja a …

Azonnali díjkedvezmény-Irodablokk bevezető áron

Korlátozott ideig rendkívüli árcsökkenés! Amennyiben most szerződik legalább három évre, úgy jelentős kedvezményt, akár több havi díjmentességet kaphat!! Érdeklődjön a részletekről! Felújított irodaházban ujjonan kialakított két irodából álló iroda blokk + teakonyha +wc (70 m2) azonnal bérbe vehető. Igény szerint bútorozás, konyhafelszerelés. A meghirdetett bérleti díj felett ÁFA és alacsony rezsi, üzemeltetési költség fizetési kötelezettség. …

Intézkedések a koronavírus miatt

Mit tegyen? A koronavírus egyre gyorsabb terjedése miatt, a KAMARAHÁZ fontosnak tartja, hogy óvja az emberek egészségét, miközben biztosítja az irodaház normális működését. Ebből kifolyólag az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlása alapján különféle intézkedéseket, megelőzéseket hajtott végre, melyeket naponta ellenőriz és szükség esetén rövid időn belül módosít. A WHO ajánlása alapján az alábbi alapvető tisztálkodással …

Co Working vagy tartós irodabérlet

Egerben, a Hadnagy utcai KAMARAHÁZBAN 13 m2-es iroda tartósan vagy rövid távra bérelhető. Akadálymentesített mellék helyiség, teakonyha, ingyenes parkoló vagy zárt biztonságos gépkocsitároló . Felújított irodaház A+++ energia besorolással.Bevezető bérleti díj hosszú távú bérlés esetén 2500 Ft/m2/hó + ÁFA-tól az időtáv, beköltöző létszám és várható ügyfélforgalom figyelembevételével. Üzemeltetési díj: 1000.- Ft/m2/hó + ÁFA (Magában foglalja …

Indul a KAMARAHÁZ 4.2. fejlesztési ütemének kivitelezése

A KAMARAHÁZ   fejlesztési-korszerűsítési munkálatainak utolsó ütemeként a tetőtér K-i szárny szerkezeti beépítésének munkái megvalósítására kiválasztásra került a generálkivitelező ( METRIX-Építő Kft) , így február 18-án megindulhat az építkezés is. A Heves Megyei Kézműves Nonprofit Kft a HKIK anyagi támogatásának segítségével, részben saját és  hitel források igénybevételével 2016-ban kezdhette meg a Hadnagy 6. sz alatti irodaház …

Kézműves tábor 2013. július 07-13. Noszvaj-Sikfőkút

A kézműves tábor a Heves Megyei Kézműves Kft. az International Visegrad Fund – Standard Grants 21310388 azonosító számú “Crafts Camp” elnyert pályázat keretében került megszervezésre és megrendezésére A szakmai program megvalósításában a pályázat szerint 6 kézműves működött közre, melyből két szlovák, négy pedig a magyar kézművesség képviselője. A gyermekek (10  szlovák és 10 magyar) a …

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Pályázatot hirdet a költségelven hasznosítani kívánt Hadnagy u. 6 alatti új munkáltatói szolgálati lakás és irodaegység  bérleti jogára. A  bérlemények  a Heves Megyei Kézműves Nonprofit Kft  (KAMARAHÁZ) tulajdonában  állnak  2 db különálló , kettő szobás, saját teakonyhával és vizesblokkal rendelkező, önálló fogyasztásmérésű irodaegységet, szolgálati lakást  kínálunk tartós bérletre. Az új helyiségek fűtéséhez levegő-víz hőszivattyús rendszert építettünk ki, mennyezeti fan-coil hő leadókkal,  mely nyáron hűtésre is alkalmas.  , illetve központi HMV készítés céljából a gépészeti helyiségben kondenzációs kazánt és HMV tárolót építettünk be

Az egyik egység  bruttó alapterülete  48,83 m2, míg a másik 46,9 m2 alapterületű. A  lakásegységek a központi lépcsőházon keresztül önállóan  megközelíthetőek, kaputelefonos beléptető  és kamerás megfigyelő rendszerrel. A jobb oldali két irodaegység biztonsági ajtós folyosón érhetők el.  A szobák természetes fénnyel megvilágítottak,a  déli és nyugati  oldalon elektromosan üzemeltethető zsalúziával, északon  rolós függönnyel árnyékoltak.

A lakásegységek  kulcsrakész állapotban (a helyiségek azonnal  beköltözhetőek, minden gépészeti és szerelvényezési munka, burkolás, belső ajtók, festés , konyhabútor, konyhatechnikai eszközök, – micro, villanysütő, villany főzőlap, mosogató , hűtő –  felszerelt vizes blokk, mosógép, étkező szék, asztal, CAT5  és koax kábelezés  és alap bútorozás)  várják a potenciális bérlőket, de igény szerint  a teljes működtetésre alkalmas  állapot is kivitelezhető ( teljes funkcionális  bútorozás)

A Bérlet jogra azon  vállalkozások pályázhatnak, akik a Heves Megyei Kereskedelmi és iparkamara önkéntes tagsági viszonya

  • legalább 3 éve fennáll
  • éves fizetendő tagdíja meghaladja a 100  ezer  Ft-ot
  • tagsági viszonyából eredő kötelezettségeinek rendszeresen eleget tesz.

A pályázat  maximum 3 éves (megújítható) időtartamú  bérleti  lehetőségre irányul..  A bérlő vállalkozás részére a Pályáztató biztosítja a jogot, hogy önállóan az alkalmazottak lakhatási támogatási szabályaira tekintettel  szerződhetnének a saját  alkalmazottjaikkal, mint magánszemélyekkel.  A Bérbeadó kizárólag a vállalkozással kerül kapcsolatba.

A közüzemi és üzemeltetési (  közös helyiség , lépcsőház takarítás, fenntartás, biztosítás, beléptetés stb.)  költségeken felül  a piaci árhoz  igazított bérleti díj  kerül megállapításra. A minimális határozott bérleti  időtartam  36 hónap,  a határozott időtartam alatt a bérlő részéről nem felmondható. Az első 3 év bérleti idő után a j szerződés újabb licit ajánlattal megújítható. Amennyiben a régi bérlő ajánlata a legmagasabb, úgy vele a szerződés megújul és határozatlan idejűre változik, 6 hónapos felmondási idővel. Amennyiben új bérlő ajánlata a kedvezőbb, vele a  3 éves határozott idejű szerződési időszak indul meg. Óvadék   600 000 Ft és  továbbá garancia az átvett  eszközök (teljes bútorozás figyelembevételével egységenként közel 800 ezer Ft) állagának megóvásáért. Az induló bérleti díj inflációkövető, de legalább 5%-kal   nő évente.

A bérleti díj   kezdő ajánlati  licitára: nettó 2850Ft/hó+ÁFA.   A bérlő által  kizárólagosan hasznosítható nappali+konyha, háló , fürdőszoba, WC ,  saját  fogyasztás mérését biztosító órákkal   bruttó 52  és 54 m2 –en ( 10 % -os közös területi szorzóval ) díjfizetése 3 tételből tevődik össze:

  • önállóan mért órák alapján ,de havi átalánnyal megelőlegezve fizeti a bérlő a  közüzemi szolgáltatások közül a  felhasznált hőmennyiség, levegőhűtés, áram és vízfelhasználás díját  4 % kezelési költség felszámításával
  • az előző pontban nem sorolt üzemeltetési költségek fedezetére ( közös helyiségek takarítása, épületbiztosítás, beléptető és megfigyelőrendszer, gondnoki szolgáltatás, ingatlanbiztosítás helyi adó stb.)  nettó 400 Ft/hó/m2  üzemeltetési díj kerül megállapításra.
  • a bérleti díj  induló licitára: nettó 2200 Ft/hó/m2

Pályázati határidő. 2018. június 15. A havi, nettó, négyzetméterenkénti bérleti díjra vonatkozó ajánlat tétel írásban , aláírt pdf formátumban a sandor.banfi@hkik címre történő megküldéssel lehetséges. A Pályáztató a sikeres pályázat érdekében további információkkal és helyszíni megtekintés lehetőségével  is áll rendelkezésre. (Bánfi Sándor +36 20 33 26787 www.kamarahaz.com)  A Pályáztató bérleti lehetőséget biztosító KAMARAHÁZ fenntartja a jogot, hogy a pályázati feltételeknek megfelelő pályázók közül a legmagasabb árajánlatot tevővel szerződjön., illetőleg, hogy a pályázati feltételeken a jövedelmezőség biztosítása érdekében módosítson.

“Ház a házban” műszaki elven megvalósított stúdió iroda bérbeadó

A KAMARAHÁZ területén, „ház a házban” műszaki elven   megvalósított stúdió iroda, vagy bármely hasonló funkció számára ideális apartman kiadó! A  bérlemények 52 +54 m2-en  külön bejárattal,   közlekedő, 2 szoba+ konyha,  fürdőszoba+WC  elrendezéssel   vehetőek igénybe legalább 36 hónap időtartamra.  A szobák   levegőztetését nyitható ablakok biztosítják,  természetes fénnyel megvilágítottak, a  déli és nyugati  oldalon elektromosan üzemeltethető zsalúziával, északon  rolós függönnyel árnyékoltak. A lakásegységek  kulcsrakész állapotban (a helyiségek azonnal  beköltözhetőek, minden gépészeti és szerelvényezési munka, burkolás, belső ajtók, festés , konyhabútor, konyhatechnikai eszközök, – micro, villanysütő, villany főzőlap, mosogató , hűtő –  felszerelt vizes blokk, mosógép, étkező szék, asztal, CAT5  és koax kábelezés  és alap bútorozás)  várják a potenciális bérlőket, de igény szerint  a teljes működtetésre alkalmas  állapot is kivitelezhető ( teljes funkcionális  bútorozás) Az irodatérben  egy akár többszemélyes, elszigetelt munkaállomások is kialakíthatóak, amelyek tökéletes környezetet biztosítanak a nagy koncentrációt igénylő,  önálló munkavégzéshez illetve a normál  élettérben való pihenéshez. A különleges életérzést biztosító megújuló energiaforrásokkal működő apartmanok közüzemi  mérőórákkal  felszereltek.  A bérlők biztonságáról kaputelefonos beléptető és folyamatos  videó megfigyelőrendszer gondoskodik. A bérleti díj licittel kerül meghatározásra, melynek alsó értéke 2850Ft/hó/m2+ÁFA. Fizetendő továbbá j  400 Ft/hó/m2  +Áfa üzemeltetési díj és a ténylegesen fogyasztott közüzemi költségek. Szerződéskötés esetén  azonnal beköltözhető, óvadék minimálisan 600 ezer Ft.