Oktatás

Ingyenes szoftverekkel támogatja az MTÜ a hazai vendéglátó üzleteket és turisztikai attrakciókat az NTAK adatszolgáltatásban

Az NTAK-ba regisztrált minden vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció számára ingyenesen elérhetőek a Magyar Turisztikai Ügynökség által biztosított VENDÉGEM szoftverek. A VENDÉGEM Vendéglátás és a VENDÉGEM Attrakció amellett, hogy automatikusan továbbítja a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé a statisztikai, forgalmi adatokat, az alapvető értékesítési funkciókat is ellátja. A szoftverek internetkapcsolat mellett számítógépen, valamint okostelefonon, vagy táblagépen is használhatóak. …

Események

„KORREKT PARTNER”elismerő védjegy elnyerésére vonatkozó PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A „KORREKT PARTNER” a vállalkozások tisztességes kereskedelmi és szolgáltatói magatartását elismerő védjegy. A védjegy kialakítására a fogyasztói réteg egyértelmű igénye alapján került sor, mely a fogyasztóbarát üzleti magatartás garanciáját jelenti, megkönnyítve így a fogyasztók számára a vásárlás helyének megválasztását. Célunk egy olyan pozitív értékeket magában hordozó határon átnyúló „KORREKT PARTNER” elismerő védjegy létrehozása, folyamatos működtetése, …

Oktatás

Építőipari képzések építőiparban működő vállalkozásoknak

A 34/2021. ITM rendelet előírásai szerint kamaránkhoz számos jelzés érkezett az építőipari kivitelezői regisztráció kapcsán végezhető építőipari tevékenységekről, mert sokaknak jelent gondot, hogy bizonyos szakmák esetében az építőipari regisztrációs rendszerben csak szakképesítést igazoló bizonyítvány birtokában lehet rögzíteni, illetve tevékenységként végezni, a tevékenységről számlát kiállítani. A probléma megoldása érdekében a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére …

Események

Hat Heves vármegyei tanuló a dobogó tetején a Szakma Sztár Fesztiválon

Hat  fiatalnak szurkolhattunk a hét elején megrendezett Szakma Sztár Fesztiválon, ahol végül mindegyikük szakmájuk legjobbjaként vehette át az országos első helyezésnek járó elismerést a szerdai ünnepélyes díjátadón.  A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XVI. alkalommal szervezte meg az országos szakmai versenyeket, melynek döntői 2023. április 24-25. között kerültek megrendezésre Budapesten, a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási …

Oktatás

Mesterfodrász bemutó és oktatás

A 2022. május 30-án  megtartott egész napos oktatás során teljes körű elméleti képzés után gyakorlatban élő modelleken 3 frizurát készített el Fátrai Krisztina mesterfodrász kitérve arra is, hogyan történjen a kommunikáció, diagnosztizálás, frizuratervezés és a frizura elkészítése. “A képzést ajánlom kezdőknek, újrakezdőknek és minden fodrász kollégának, aki szeretne biztosabb lenni a hajvágás mélyebb szintjén is. …

Uncategorized

Konferenciatermek igénybevételi lehetősége

Konferenciatermek Egy jó továbbképzés vagy konferencia egyik legfontosabb eleme az előadók előadásai mellett a megfelelő képzési helyszínválasztás. Legyen az tanfolyam vagy konferencia, tréning vagy csapatépítés, a képzési helyszín hangulata meghatározza, megalapozza a résztvevők hozzáállását az előadásokhoz. Előadása, konferenciája megtartására a KAMARAHÁZ egri és gyöngyösi irodaházánál alkalmasabb  helyet nehezen találna. A létesítmény barátságos, emberközeli, exkluzív környezetben …

Uncategorized

H2O Kamaraház Gyöngyösen várja ügyfeleit.

A felújított irodaház 1. emeletén emelt szintű szolgáltatásokkal bővített kis méretű irodahelyiségek bérletét ajánljuk igen kedvező ár-érték aránnyal. Az épület földszintjén 50 fő befogadókéességű, klimatizált, információtechnologiával teljes körűen berendezett konferenciaterem áll az ügyfelek rendelkezésére alkalmi igénybevétel lehetőségét biztosítva. Bizunk abban, hogy az új épületrész megtelik élettel és a vállalkozások számára konferenciáknak, tájékoztató rendezvényeknek, tanfolyamoknak és …

Uncategorized

Bővült az irodai szolgáltatások köre!

Már Gyöngyösön is kiváló szolgáltatásokkal a ka Kamaraház az ügyfelek rendelkezésére. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Heves Megyei Vízmű Zrt. együttműködése alapján létrejött Gyöngyösön egy vállalkozói közösségi tér a H2O Kamaraház. Az épületben működik a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gyöngyösi kirendeltsége, így különféle vállalati szolgáltatásokkal és Széchenyi Kártya Hitel ügyintézéssel is …